Gólyatábor

   Szervezetünk fontosnak tartja a frissen felvételt nyert diákok beilleszkedésének segítését. Ezért rendezzük meg minden éven a hagyományos gólyatáborunkat, amely jótékonyan hozzájárul a  beilleszkedés során felmerülő lelki problémák leküzdéséhez, felkészítést nyúlt az évközben felmerülő fokozott mentális megterhelés okozta problémák helyes kezelésére. Emellett a három napos táborunkban nagy hangsúlyt fektettünk továbbá a magyarságtudat a magyar kultúra és a sport közösségformáló ereje, segítségével adtuk meg a kezdő löketet ahhoz, hogy az Ungvári Nemzeti Egyetem falai között tanuló magyar diákok közösséget alkossanak. 

   A tábor témája a „Honvédség” volt. Ez a tábor, ha nem is a szó szerinti értelembe véve egy kiképzőtábor, de a maga módján az, tagadhatatlan az itt szerzett élmények és tapasztalatok jótékony hatása az egyetemi magyar közösség számára, az elkövetkező évek értelmiségének jó alkalom, hogy a többségi nyelv közegéből kiszakadva megélje a magyar kultúra, nyelv és sport adta lehetőségeket és érezhesse, van jövője a magyar közösségeknek Kárpátalján.

   A tábor programjai közt szerepelt például családias szalonnasütés, magyar népdalok éneklésével egybekötve, mentálhigénis tréning és az ehhez kapcsolatos előadások és műhelymunkák, a diákok alkotta csapatok egyéni és frappáns bemutatkozása, akadálypályák teljesítése, céllövölde, paintball, kötélpálya a festői szépségű táj egyik patakja felett, ügyességi- és honismereti vetélkedő, valamint evezés az Ung folyón.