Karrier tanácsadás

   A rendezvény résztvevői: a kárpátaljai magyar végzős diáko

   Kárpátalján mindig is rendkívül alacsony mutatója volt a foglalkoztatottságnak. A diplomát szerző diákok csak igen kevés százaléka tud munkát találni közvetlenül a tanulmányok befejeztével, még kevesebben találnak munkát saját szakterületükön belül. Sajnos ez az alacsony mutató a kárpátaljai magyar kissebség felsőfokú végzettséggel rendelkező képviselői számra egyaránt jellemző

   A rendezvény iránt már most nagy az érdeklődés, a képzésre szakképzett előadókat hívunk meg, így a diákok első kézből részesülhetnek hathatós támogatásban elhelyezkedésüket illetően. A képzésen részük lesz szituációs gyakorlatokban, önéletrajzírás tanácsadásban, virtuális állásinterjúban stb.

   A képzés eredményeképpen a végzősök olyan kompetenciák birtokába jutnak, amelyek kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be egy állás megszerzésében. 

   A tréning természetesen Kárpátalja minden felsőfokú intézményében tanuló végzős diák számára nyitott lesz és a számunkra elérhető minden fórumon meghirdetjük azt. 

 Kárpátalján mindig is rendkívül alacsony mutatója volt a foglalkoztatottságnak. A diplomát szerző diákok csak igen kevés százaléka tud munkát találni közvetlenül a tanulmányok befejeztével, még kevesebben találnak munkát saját szakterületükön belül. Sajnos ez az alacsony mutató a kárpátaljai magyar kissebség felsőfokú végzettséggel rendelkező képviselői számra egyaránt jellemző

A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége minden éven megrendezi karrier tanácsadását a végzős hallgatók számára, ahol megtanulhatjuk, hogyan adhatják el a megszerzett tudást, hogyan értékesíthetik magukat a munkaerőpiacon. 