Pályázati felhívás középiskolások és egyetemisták részére

 

10842297_f7ec98768d9de4f55189d15d4305c798_wm.jpg

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták számára a Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja 

alkalmából, azzal a céllal, hogy minél több fiatal kerülhessen közelebbi kapcsolatba – önálló alkotó- vagy kutatómunkával – a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített több mint százezer magyar ember sorsával.

A pályázat beadási határideje: 2017. március 20.


A Magyar Országgyűlés 2012. december 4-én ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy ezentúl április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja lesz.


„Az Országgyűlés szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített mintegy százezres magyarságról; és támogatja olyan megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését, amelyek a Felvidékről való kitelepítéssel kapcsolatosak.
Az Országgyűlés emellett kifejezi nagyrabecsülését mindazoknak, akiket az adott időszakban csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat.”


Az emléknap méltó dátuma április 12-e, mivel 1947. április 12-én indult az első transzport Magyarország felé. Az idei emléknapnak különös aktualitást ad a 70. évforduló.


Pályázni lehet:
- irodalmi művel (vers, vagy próza)
- történelmi esszével, tanulmánnyal
- interjúval
- rövidfilmmel
- illetve egyéb szabadon választott műfajban elkészített pályamunkával.


A pályázat célja, hogy a középiskolás és az egyetemista fiatalok önálló alkotó- vagy kutatómunkával megismerjék és bemutassák a Felvidékről kitelepítettek sorsát és életútját. A Rákóczi Szövetség a pályázó fiatalokra bízza, hogy milyen módon közelíti meg a pályamunka a kiírás témáját!
Javasolt témák: családtörténet, régiótörténet (várostörténet, falutörténet), politikatörténet, de a pályázat szempontjából érdekes lehet, egy még élő érintett családtag, rokon, vagy ismerős interjúztatása (oral history) is.
Pályázni pontosan kitöltött jelentkezési lappal és a beadási határidő végéig elektronikusan (doc, docx vagy rtf) benyújtott pályamunkával lehet. (A pályamunkáknak pontosan be kell tartania az idézés és hivatkozás általános alapelveit!)

A pályázatra jelentkezni a Rákóczi Szövetség honlapján lehet a pályamunka feltöltésével egy időben:
http://www.rakocziszovetseg.org/hu/kitelepitettek_palyazat_2017


Rövidfilmek esetén a CD-t, vagy DVD-t postai úton kell elküldeni a Rákóczi Szövetség címére (1255 Budapest, Pf. 23.), vagy „felhőtárhelyen” kell elérhetővé tenni a zsűri számára. Ez esetben csak egy szöveges dokumentumot töltsenek fel a jelentkezési laphoz, amiben megjelölik, hogy miként juttatják el a pályamunkát!


Díjazás kategóriánként (középiskolás, ill. egyetemi/főiskolai hallgató):
I. 60.000 Ft
II. 30.000 Ft
III. 20.000 Ft
A zsűri a pénzdíjakon kívül nagy értékű könyvjutalmakat is kioszt, az arra érdemesnek talált pályázók között!
A Rákóczi Szövetség fenntartja magának a jogot, hogy kiemelkedő pályaműveket egyéb díjazásban is részesíthessen!


Beküldési határidő: 2017. március 20.


Az eredményhirdetés és díjátadás a Rákóczi Szövetség központi emlékünnepségén 2017. április 12-én, az Országgyűlés felsőházi termében kerül megrendezésre.
További információ a www.rakocziszovetseg.org honlapon, illetve Rákóczi Szövetség facebook oldalán olvasható (http://www.facebook.com/rakocziszovetseg). Kérdés esetén érdeklődni lehet a Rákóczi Szövetség központi irodájában, illetve Pálinkás Banabásnál (e-mail: Этот адрес электронной почты защищен от спам-ботов. У вас должен быть включен JavaScript для просмотра. ; tel: +36 20 455 76 29).


Forrás: www.rakocziszovetseg.org